2010. augusztus 15., vasárnap

Az igazi kenyér




Már régen szerettem volna kenyeret sütni. Olyan igazi, ropogós, finom kenyeret. És végre megtaláltam az igazi receptet! Mostanában sokat lógunk Dolce Vita honlapján a csajokkal. (www.fozzunkolaszul.blogsport.com) és ott találtam ezt a receptet is, ami tényleg nagyon egyszerű és nagyon finom.

Íme:
Hozzávalók: 2,5 dl-es csésze, 3 csésze BL 80-as liszt (de bl55-ösből is tökéletes), 1,5 csésze víz, kicsit kevesebb, mint fél tk szárított élesztő, 1,5 tk só

A liszthez keverem a sót és az élesztőt, jól elkeverem őket.
Hozzáöntöm a vizet, elkeverem (3-4 fordulat), 12 órát kelesztem. Az állaga nokedli tésztához hasonlóan folyós, ne gyúrható tésztára számítsunk!
12 óra múlva, kovász-szerű massza lesz belőle, megkeverem, majd még 30 percig pihentetem.
A sütőt 250 fokra felmelegítem, egy fedeles, kör alakú jénai edényt előmelegítek a sütőben
A fél óra elteltével a tésztát az előmelegített tálba, majd a sütőbe teszem. Lefedve 30 percig sütöm, majd fedő nélkül 20-25 percig.
Posted by Picasa

Csokis-mascarponés pizza



Na, ezen a recepten tuti lehidal mindenki, ahogy én is tettem, amikor láttam, hogy pizzatésztába édes tölteléket tesznek, de olyan finom, hogy többször is fogok csinálni!

A pizzatészta receptjét a Paprika Tv adásából lestem, nagyon egyszerű, bár az arányokat nem mondja a pasi, csak a hozzávalókat.
Szóval kell hozzá liszt, élesztő, olívaolaj és víz. Rendes kockaélesztőt használtam, egy felet, ezt feloldottam kb. 1,5 deci langyos vízben. Aztán a liszthez öntöttem, majd összegyúrtam, és még annyi vizet tettem hozzá, hogy összeálljon a tészta. Olívaolajból kb. 1-2 evőkanálnyit tettem hozzá. Addig kell gyúrni a tésztát, amíg szép egyenletes nem lesz. Letakartam konyharuhával és kelesztettem duplájára. Mivel kint 35 fok volt, ezért viszonylag hamar megkelt. Újra átgyúrtam, igazából paradicsomos-mozzarellás pizza lett belőle és maradt egy darab, mit kinyújtottam kör alakúra. Az egyik oldalát megkentem mascarponéval, a másikat elvileg nutellával kellett volna (de az sajna nem volt itthon), de én csokit olvasztottam, Lindt tejcsokit, és azt kentem a másik oldalra. Aztán összecsuktam őket, a széleket, ahol összeért a tészta megkentem egy kis olívaolajjal, hogy nem nyíljon ki. Előmelegített sütőben sütöttem 220 fokon légkeverésen 10-15 percig.

A tészta nagyon tuti pizzatészta, többször is csináltam már, tettem bele fűszert is, isteni finom!
Posted by Picasa

Citromtorta



Szintén Dolce Vita recept! A fórumról Lici lelt rá, aztán a héten szerintem mindenkinél ez volt a desszert. Én nem vagyok egy nagy citrom-fan, de azért kipróbáltam, és tényleg nagyon finom, igazi nyári hűsítő desszert és percek alatt megvan. Én 18 centis tortaformába csináltam, de ha duplázunk minden hozzávalót, akkor a 26 centisbe is tökéletes.

Hozzávalók: 10 dkg omlós keksz (én zabkekszet tettem bele), kb. 15 dkg vaj, 3 citrom, 2 tojás, 4 dkg cukor

Törjük össze a kekszet (én mozsárban szoktam), és keverjük el kb. 4-5 dkg, olvasztott vajjal
A vajas-kekszet lapogassuk egy kapcsos tortaforma aljába, tegyük a hűtőbe míg elkészítjük a krémet.
Reszeljük le a 3 citrom héját, morzsoljuk össze kb. 3-4 dkg cukorral, adjunk hozzá a citromok levét, és 2 egész tojást. Keverjük alaposan el a krémet.
Vízfürdő felett, folyamatosan kevergetve sűrítsük be a krémet. Majd a még meleg krémbe keverjünk bele 10 dkg felkockázott vajat
Öntsük a krémet a tésztára és tegyük egy éjszakára a hűtőbe. Vékony késsel válasszuk el a krémet a formától, mielőtt szétkapcsolnánk azt.
Posted by Picasa

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...